Bukdácsolva

És én még azt hittem, nem szép a világ. Hogy szürke, és átlagos az élet. Pedig, IGEN, az életnek, a sorsnak és az Isteneknek van ám humorérzéke! Igyekszem pozitívan gondolkodni, igyekszem nem dühös lenni, igyekszem elfogadni, szeretni. Bár, ez az életnek vajmi kevésbé tetszik. Minduntalan megpróbál olyat tenni, hogy hátha letérek az útról. Mindig ad egy pofont, majd magam is csodálom, hogy megyek tovább, mikor a csillagokat látom, mert ami pofon volt, olyan balegyenes lett, hogy majd bele szédültem. Felálltam, tántorogva, de tovább megyek. Majd akadályokat gördít elém a sors. Én bukdácsolok, mert nehézkesen mozgok az élet útjain, de igen, bukdácsolva kerülgetem a latyakokat az úton. Néha az élet céltáblát fest a hátamra, tessék, ide szúrjatok emberek, akikről azt gondolom, hogy már-már a barát felé tendálnak, de szerencsére meglátják a táblát és időben szúrnak hátba. De én jajgatva húzom ki a kést, s bár a seb ott marad, visszaadom. Szúrjanak újra ha kell. Persze, igyekszem nem hátat fordítani nekik, de nem mindig sikerül. De nembaj, mosolygok, mert az élet szép, én meg sz*rom le a sok rosszindulatú embert. Csakazéártis a pofájukba röhögök Persze, gondolatban megköszönöm a sok szépet, amit tesznek, majd megbocsátok, s megyek tovább.

Jó kis összefüggéstelen maszlag lett...

2009-02-20 10:24 péntek