Fekete és fehér

Jópárszor említettem már azt a mértéktelen apátiát, amit az emberiség nagy része iránt érzek. Azt is, hogy a karma mire jó, és miért választjuk. De, és hogy egészen az elejétől induljak, az vetdött fel bennem, honnan tudjuk mi a jó és mi a rossz? Honnan tudjuk, mi helyes és mi nem. És ami számunkra teljesen etikus és erkölcsileg tökéletes, mások számára a világ legaljasabb dolga? Valóban, milyen a jó és a rossz? Mi a fekete és a fehér?

Az is felvetődött bennem, miért nem kedvelem az embereket. Mármint miért látom, hogy a világy nagyon rossz felé halad. Miért látom, hogy a negatív és nevezzük gonosz dolgok egyre nagyobb teret kapnak? Miért érdeke a jónak, hogy elnyomja és megtörje a gonoszt? Tudom, nincs ez így jól, mégis, azt is tudom, hogy ennek bizony meglesz amaga böjtje. MIért látom, hogy mi a fekete és a fehér? Mert én is ember vagyok, s mint sajnos, az utóbbi időben, az emberek nagy része, sötét, borúlátó és mondhatni, rosszindulatú. Ez a rosszindulat viszont, másokkal ellentétben nem abban nyilvánul meg bennem, hogy ahol tudok, keresztbe teszek mindenkinek, vagy akin látom, hogy bele tudok rúgni, belerúgok. Ó nem. Nekem csupán annyi a bűnöm, hogy megvetem az emberiség javát, pontosan azért, mert azzá válik, amivé én is. Mondjuk úgy, feketévé. De, míg én látom, mi a fehér, s látom, nekem milyennek kellene lennem. Olyannak, aki jó, és bízik, aki remél és reményt ad, mások nem látják, nem akarják látni, hogy bizony, nem vagyunk egyedül a gonoszságainkkal és feketeségünkkel az univerzumban, s az életben, mert vannak, akik próbálnak minket úgymond "kordában tartani". Hiszen egyensúly kell legyen. Végül is mi lenne, ha idővel a negativitás olymértékben elérné célját, hogy a világból eltűnne a fehér? Akkor egymás ellen fordulnánk és halomra mészárolnánk egymást? Mert szerintem attól sem állunk messze, csak míg most az emberiség sekély százaléka pusztítja egymást, addig lassan csak eljutunk oda, hogy célunk a másik elpuszítása legyen. Egynek viszont örülök, hogy egy mocskos és végtelenül rosszintulatú embert látok, találkozom vele, elnyom, legalábbis megpróbálja, vagy meg akaródzik bántani. Hogy az ilyen életében bizony, óriási visszalépés ez, s emiatt jóval később éri el azt a tökéletességet, ahonnan már nem kell visszatérnie. Ó nem, nem fogja ezt megérteni még, s míg mi, nevetünk, s tapsolunk a kárán, s amikor teszi azt a sok rosszat, amit tesz velünk csak nevetünk, tudván, mit veszít, Ő sokára fogja majd fel. De ha egyszer felfogja, talán megérti. Talán mindannyiunknak meg kellene érteni, hogy a világon nincs más, csak fekete, és fehér. Van ami kicsit fehérebb a többinél, van, ami kicsit feketébb a feketénél, de szürke... szürke nincsen. S ezeknek mindíg egyensúlyban kellene lennie. Hiszen, hogyan is nézne ki a világ csak feketében, vagy fehérben?

No, vissza sem olvasom, talán kicsit érthetetlenre sikeredtem. Sajnos, egyszerűen nem vagyok képes néha a gondolataimat az emberek nagy része számára is érthető szavakká, mondatoká formálni. Aki akarja, megérti, aki akarja nem, így, feketén, fehéren...

2008-03-17 22:55 hétfő