Huh!
Szép nagy szünet alakult ki itt, s bár nem ígérem, hogy ilyen nem lesz már, de igyekszem rendszeres blogíró lenni. Ezer éve nem írtam, pedig lett volna miről. Érdekes időszakon vagyok túl. Kaptam és adtam hideget, meleget, jót és rosszat, ezen időszak elején rosszat, mostanában pedig jót. Mondhatni. De ha rosszat is kapok már tudom, s bár eddig is tudtam, csak hát gyarló az ember, hogy a rosszat csak azért kapja az ember, hogy tanuljon. Hálás lehetek, hogy ennyi mindenen kellett az életem során keresztül mennem, és hálás lehetek azokért a nehézségekért is, amit most kapok. Mert látom bennük a feladatot. Látom azokat a dolgokat, amin még változtatnom kell. Persze, nem sikerül. Ha elesek egy kőben százszor, százegyedjére is úgy megyek, hogy újra elessek, s bizony, vétem azt a hibát újra. DE legalább tudom, hogy ott az a rohadt kő, és egyszer már csak kikerülöm 
Hosszú időszak áll mögöttem, de ezt az időt hasznosan töltöttem. Elkezdtem önfelismerni. Ez az út édesanyám betegségével kezdődött, majd folytatódott majdnem az életem összeomlásával, végül egy utat találtam, ami segített megérteni, felismerni, elfogadni. Hát, most jó nebulóként ültem be az élet iskolájába, 33 éves fejjel újra alsó tagozatos vagyok, s bizony, az évzárókon néha elbukom, de a "Nagy tanár" jószívű, továbbenged, csak éppen beír az ellenőrzőmbe, hogy mik azok a hiányosságok, amiken változtatnom kell.
Hálás vagyok, hogy tanulhatok. Hálás, hogy megismerhetek és megérthetek és hálás, hogy elfogadhatok. Hálás, hogy jobb emberré akarok válni, s annak leginkább, hogy ha 360 fokost nem is, de 290 fokos fordulatot sikerült vennie az élet nagy mókuskerekének.
Fokozatosan válok jobb emberré. Fokozatosan fogadok el, s kezdek szeretni. Mint aprócska virág, magvam a savas, maró talajban gyökeret eresztett és kínkeservesen, fájdalommal és erőfeszítésekkel teli időszak után áttörte a talajt, s végre, bimbózni kezdett. Persze, az élet, az idő és a sors megtépi ezerszer fénylő virágom, jégeső ver el, nap szikkasztja ki gyökerem, de újra és újra a fény felé török. Főnixként emelkedek magasba, majd porladok újra el, s ha az idő eljön, török messze, messze az egekbe.
Változtam. Szeretek, érzek, és vágyok.
Ha ma egy nagyhatalmú lény megkérdezne, hogy milyen életet akarok, csak kívánja, s megkapom, nem akarnék mást. Ma is és ezerszer ha kell, ezt az életet választanám, mert csodákat kaptam, s ki mondana le a csodákról? Egy sáros aranyserleg attól még, hogy a salétrom és mocsok alatt nem ragyog, ugyanúgy aranyserleg. S köszönöm, hogy olyan embereket kaptam magam mellé, akik a nehéz időkben is kitartottak. Hálás vagyok, hogy olyan csodálatos lényekkel lehetek körülvéve, mint a feleségem és a kislányom, s köszönöm a sorsnak, hogy Őket kaphattam meg a nagy úton magam mellé.
S így a végére egy tanács. Szeresd magad. Szeresd mindennél jobban a földön. Szeresd magad úgy, mint senki mást nem szeretsz, mert a szeretet veled kezdődik. Ha magad nem szereted, senkit nem vagy képes. Ugyan, ki az, aki tudna szeretni bármit is addig, míg fogalma sincs arról, mi is az igazi szeretet? Aki azt mondja, hogy szeretlek, de reggel gyűlölködve néz a tükörbe nem csak annak hazudik, akinek üres szavakat zeng. Az leginkább magának hazudik.
Záró akkordként pedig a múlt dalából egy rövid, de találó idézet:
"De good, be good and be one" - Tégy jót, légy jó és válj eggyé.
Köszönöm, hogy olvastok
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése