Meditáció

Első lépés: Találjunk helyet és időt a meditációra!

A legjobb, ha olyan időt és helyet találunk, ahol a legkevésbé sem zavar a környezetünk. Ne csörögjön a telefon, legyen nyugodt a légkör! Ezért ajánlott a reggeli 3 és 6 óra közötti időszak. Keleten ezt „Amrit vela"-nak (az Isteni Nektár áradásának) vagy „Brahm mahulab"-nak nevezik, mivel ez a nap legnyugodtabb szakasza. Ám manapság ez nem kötelező. Bármikor meditálhatunk, amikor nem zavarnak meg. Koncentrációnk fejlődésével még lármás környezetben is képesek leszünk az elmélyülésre. Kezdetben ajánlatosabb csendes helyen gyakorolni, ahol nem tereli el figyelmünket semmiféle zaj, telefoncsengés vagy más külső tevékenység. A benső úton előrehaladva viszont már bármilyen körülmények között képesek leszünk ott tartani a figyelmünket. Természetesen segít, ha a körülmények is erre ösztönöznek.

A sikeres meditációhoz fontos, hogy tökéletesen éber állapotban legyünk. Ha a munkától fáradtan meditálunk, előfordulhat, hogy belealszunk a meditációnkba. Válasszuk ki a legalkalmasabb időszakokat, amikor teljesen frissek

és pihentek vagyunk! A lényeg: a megfelelő idő és hely megtalálásával bármikor meditálhatunk.

Második lépés: Válasszunk ki egy testhelyzetet!

Helyezkedjünk el a számunkra legkényelmesebb tartásban. Bármilyen módon ülhetünk: széken, földön, ágyon, keresztbe tett és nyújtott lábakkal. Sőt, állva vagy fekve is meditálhatunk. A testhelyzet kiválasztásánál arra ügyeljünk, hogy az kényelmes legyen számunkra, és hosszabb ideig mozdulatlanul tudjunk maradni. Tehát az elme lecsendesítése előtt fizikai testünk nyugalmáról gondoskodjunk! Törekedjünk arra, hogy a kiválasztott testtartásban ne mocorogjunk, ne fészkelődjünk! Aki valamilyen okból nem tud ülni, le is feküdhet. Általában a fekvés azért nem ajánlott, mert alvásra csábít.

Ne legyen feszültség a testben! Legyünk lazák! Meditáció közben ne változtassunk a kiválasztott tartáson, testünk maradjon mozdulatlan!

Harmadik lépés: Koncentráljunk!

Amint kényelmesen elhelyezkedtünk, hunyjuk le lágyan szemünket, mint alváskor, és összpontosítsuk a figyelmünket szemmagasságban magunk elé! Ne szorítsuk össze szemünket! Nem a fizikai szemünkkel fogjuk látni a benső szinteket, tehát ne forgassuk felfelé a szemgolyókat, abban a reményben, hogy ott majd megpillantunk valamit! Közvetlenül a homlokunkra se összpontosítsunk! Tartsuk vízszintes irányban a szemgolyókat, mintha egyenesen előre tekintenénk.

Ha a szem oldalt fordul vagy felfelé néz, ez az enyhe nyomás két problémát is okozhat. Fejfájást kaphatunk vagy hő gerjed ezen a területen, és forró lesz a homlokunk. Kénytelenek leszünk mozogni, felállni és olyasmit tenni, ami lehűt. Emiatt megszakad meditációnk. Ezért figyelmünket 15-20 cm-re magunk elé irányítsuk!

Szemünk behunyásakor először sötétséget észlelünk. Benső szemünk látja ezt. Tekintsünk szeretettel, odaadással és áthatóan előre! Ellazultan, de figyelmesen üljünk, mintha a vetítés kezdetére várakozva néznénk a mozivásznat. Ez alatt ne foglalkozzunk a külvilággal és a testi folyamatokkal! Forduljunk befelé, és fedezzük fel a benti világokat!

Negyedik lépés: Csendesítsük le elménket!

Ha becsukjuk a szemünket, és magunk elé figyelünk, gondolatok zavarják meg összpontosításunkat. Elménk nyugtalan, akárcsak a higany, és állandóan izeg-mozog. Problémáink foglalkoztatják. A múlton, a jelenen és a jövőn jár az eszünk. Gondolatok ostromolják a figyelmünket a munkánkkal, a családunkkal vagy a barátainkkal kapcsolatban. Az elme számtalan trükköt vet be, hogy elcsábítson a meditációtól, lelkünk és Isten megismerésétől.

Testünk ad otthont lelkünknek és elménknek. Ez utóbbi nagy erővel bír, és az a fő célja, hogy a lelkünket fizikai testünkben tartsa, távol a benső régióktól. Igyekszik figyelmünket a külvilágra irányítani. Így tudja leginkább megakadályozni, hogy a testtudat fölé emelkedjünk és visszatérjünk Istenhez. Állandóan külső tevékenységeinkkel, otthonunkkal kapcsolatos gondokkal foglalkoztat vagy a jövőre vonatkozó terveket kovácsoltat velünk. Ébredjünk rá, hogy lelkünk az igazi valónk, az a részünk, amely egylényegű Istennel! Szomorú, hogy elválasztódtunk Őtőle. Könnyebben elérhetjük a benső csendet, ha felismerjük, hogy a test burkában saját elménk tart távol bennünket lelkünk megismerésétől.

A helyes összpontosításnál gondolatok nélküli állapotba kerülünk. A jó és rossz gondolatok egyformán bilincsek. A rosszak acélláncok, a jók aranyból valók, de mindkettő a földi világhoz kötöz minket. Elterelik a figyelmünket, akadályozzák a befelé fordulást, ezzel hátráltatják a meditáció folyamatát.

Ismételjük Isten számunkra kedves neveit, hogy segítségükkel elménk lecsendesedjék - így figyelmünket össze tudjuk vonni a szemfókuszban. Elménk ugyanis igyekszik eltéríteni bennünket, de ha lefoglaljuk az Istennevek ismétlésével, nem küld több zavaró gondolatot. Tekintsünk az előttünk elterülő sötétség közepébe, és ismételjük a neveket! Ezt ne hangosan, hanem a gondolat nyelvén tegyük! Az ismétlés lassú legyen, tartsunk egy kis szünetet minden egyes név után!

Ötödik lépés: Összpontosítsuk figyelmünket a benső Fényre és Hangra!

Ébredjünk rá a bensőnkben ragyogó Fényre, mely a fizikai világból vett példával egy villanyégőhöz hasonlítható. Ha azt négy-öt takaróba burkoljuk, nem látjuk a fényét. A lelkünket is különböző anyagsűrűségű leplek borítják, s csak a meditáció rendszeres és odaadó gyakorlásával vehetjük le egyiket a másik után. Ha megpillantjuk a bennünk tündöklő hatalmas fényességet, egyre többre és többre vágyunk belőle. Állandóan benne szeretnénk fürödni. Aki egyszer sem kerül kapcsolatba a Fénnyel, és nem kóstol bele az üdvösségbe, nem ismerheti meg annak értékét.

Kétfajta meditációs gyakorlat létezik. Az első - koncentráció a benső Fényre. Folyamatosan ismételjük az Istenneveket! Ezt nevezzük simrannak. A gondolati ismétlés alatt nézzünk az előttünk elterülő sötétségbe! Ne foglalkozzunk a külvilággal, a testünkkel és a visszahúzódás folyamatával! Ne törődjünk légzésünkkel! Az ugyanúgy folytatódik tovább, mint alvásnál, tanulásnál, munkavégzésnél vagy egyéb tevékenységeinknél. Mindennapi dolgainkat intézve sem gondolunk állandóan a lélegzésünkre. Ez a meditáció alatt is automatikusan folytatódik tovább.

A mi feladatunk: üljünk nyugodtan, csendben, és szeretettel telítve nézzünk a sötétségbe! Így figyelmünk magától összpontosul. Ez nem kíván erőkifejtést. Sőt, a figyelem összefogására tett erőfeszítéseinkkel épp az ellenkező hatást érjük el, hiszen újra előhívjuk a gondolatokat. Mélyedjünk el a szent Istennevek ismétlésében, és tekintetünket tartsuk magunk előtt!

A látványok sokasága rejlik bennünk. Az érzékáramok visszahúzódásakor megfeledkezünk testünkről. Fényvillanások, különböző színű fények jelennek meg. Mi továbbra is teljes figyelemmel, erőteljesen és mélyrehatóan, szeretetteljesen és kitartóan nézzünk annak a közepébe, ami előttünk van, hogy rájöjjünk, mi látható ott! A testünkkel ne törődjünk! Ahogyan egyre jobban és jobban koncentrálunk, a fények stabilizálódnak, és piros, fehér, zöld, kék, lila, vörös, sárga, narancs, aranyszínű fényt, illetve fényvillanásokat észlelünk. Mindig a látvány közepére összpontosítsunk!

Minél több időt szentelünk a meditációra, figyelmünk annál jobban összegződik. Fejlődünk, és egyre több benső élményben részesülünk. Megpillantjuk a benső csillagokat, a Holdat és a Napot. A figyelmet mindig a látvány közepére összpontosítsuk, és az Istenerő átvezet bennünket a fizikaiból a benső síkokra.

A második meditációs gyakorlat: a benső Hang, a Mennyei Muzsika hallgatása. Ennél is a lélek székhelyére összpontosítunk, miközben hallgatjuk a Hangáradatot. A benső Hangzás Isten ereje, a szent Ige, a Naam, mely az egész teremtést létrehozta. A lélek egylényegű Istennel és a Hangáradattal. Ezért az Isteni Melódia mágnesként vonzza magához lelkünket, amikor figyelmünk szakadatlanul ráirányul. A Hangáradat a magasabb régiókba emeli lelkünket.

Hatodik lépés: Utazzunk a magasztos benső Birodalmakba!

Ahogy meditációnkban egyre jobban belemélyedünk a benső Fény- és Hangáradatba, a fizikai síkról átlépünk az asztrális vagy éteri szintre. Elhagyjuk a túlnyomóan anyagi jellegű fizikai világot, és egy tudatosabb szintre érkezünk. Ott áttetsző, az asztrális sík anyagának megfelelő testben utazunk tovább. Az asztrális régió telítve van szépséggel, csodás Fénnyel és Hangzással. Ha ezen áthaladunk, a kauzális, oksági szintre jutunk. Ez még leheletszerűbb. Egyenlő arányban tartalmaz anyagot és tudatot. Ide belépve már megszabadulunk asztrális köpenyünktől is, és kauzális testünkben folytatjuk utunkat.

Spirituális fejlődésünk révén tovább emelkedünk, és belépünk a szuprakauzális (okság feletti) birodalomba. Az egymást követő régiókban mind ragyogóbb a Fény, magasztosabb a Mennyei Hangzás és mámorítóbb az üdvösség. A szuprakauzális szint túlnyomó része tiszta tudat, és már csak leheletszerűen finom formában van jelen az anyag. Magunk mögött hagyjuk a kauzális takarót. Lelkünket már csak egy vékony fátyol borítja. Itt ébredünk a tudatára, kik is vagyunk valójában. A fénylő tudatcsepp, a lelkünk tizenkét külső nap fényerejével tündököl. Az örömteli felismeréstől a lélek felkiált: „So hang!" „Ez vagyok én!" vagy másképp „Aham Brahm Asmi" (egy vagyok Atyámmal). Átéljük a Teremtővel való azonosság boldogságát.

Végül elérjük azt a spirituális Birodalmat, ahonnan az Istenerő kiárad. Úgy ismerjnk: Sach Khand, Muquam-i-Haq vagy az Igazság Régiója. Ez minden Fény és üdvösség tiszta spirituális szintje. A lélek már az összes leplét ledobta. Itt nyoma sincs az anyagnak. Belemerülünk eredetünkbe, a Lélekfölöttibe. A vízcsepp visszatér az Óceánba, és Óceánná lesz. A fénysugár egyesül a Nappal, és Nappá válik.

Az utazás lépcsőfokain a spirituális boldogság egyre hatalmasabb hullámai borítják be lelkünket. A testünket takaró köpenyeket lépésről lépésre előrehaladva levetjük, és végül visszanyerjük eredeti ragyogásunkat. Mindegyik szinten úgy érezzük, elértük az elragadtatás legmagasztosabb állapotát, mégis a következő állomáson még nagyobb boldogság vár ránk. A teljes üdvösség - a lélek egybeolvadása Istennel, a Teremtővel. Ha ezt elérjük, miénk az örök benső béke és boldogság! A mámor legmagasztosabb benső szintjén olyan isteni ajándékban részesülünk, amely azután átsegít az élet valamennyi nehézségén. Bármikor ihatunk az öröm, a szeretet és az Isteniség kútjából. A meditáció békéje és boldogsága most már minden élethelyzetben velünk marad. Erőteljes, mélységes nyugalma átemel a mindennapok fájdalmán és bánatán. Bármi történjék is velünk, mindig meríthetünk a bennünk rejlő Nektárból. Ezt a hatalmas isteni adományt a meditáció áldásával kapjuk meg.

Forrás: http://www.wds-online.eu/meditationsanleitung.html?&L=3

A Spiritualitás Tudománya

2010-03-04 16:19 csütörtök